Szeretettel köszöntöm weboldalamon!
Szikszai Ágnes vagyok, tevékenységi köreim közé tartozik a masszázs, energia gyógyászat, életvezetési tanácsadás, jóga és Pilates oktatás, babaúszás.
Időm legnagyobb részében masszőrként dolgozom Budapesten a Széchenyi Fürdőben az Annus Life Balance Masszázs Centrumban, és a Hotel Regency****-ben.
Célom, hogy az általam használt módszerek segítségével beinduljanak a test-lélek-szellem egységének öngyógyító folyamatai, melyek életünk különböző területeire is hatással vannak, és beálljon a vágyott egyensúly. Önmagam felszabadításán keresztül jöttem rá, hogyan lehet megváltoztatni rosszul működő élethelyzeteinket, viselkedésmintáinkat, hogyan lehet nagy betegségekből belső erőnk segítségével kigyógyulni. Úgy érzem ezt másoknak is meg kell tapasztalniuk!
Módszereimet tekintve különböző masszázs technikákkal is dolgozom, melyek közül két legfontosabb a svédmasszás és a keleti gyógymasszázs.
|
A nyugati típusú svédmasszázs relaxál, feloldja az izomfeszültséget, felüdülést nyújt, a keleti gyógymasszázs pedig már a mélyebb rétegeket érinti, így gyógyító hatása is jóval erősebb. Speciális masszázsaim mindkét tecnikát elegyítik. Tapasztalataim azt mutatják, hogy a földön-matracon végzett technikák igen hatékonyan működnek ezért masszázsaim nagy részét matracon végzem.
A jóga és energiatorna személyesen ill. kis létszámú csoportok számára előzetes bejelentkezés alapján működik. |
Ülő munkát végez? Hát és
|

